Magyarossy Helén


Helén “régi motoros” a szakmájában, 2012-ben végzett a Crystal Nails Körmösakadémián és 2018-tól tagja a SlyNails csapatnak. Helén biztos kezekkel kezdett nálunk dolgozni, mégis rohamos fejlődésnek indult. Kezdetben zselével és gél-lakkal dolgozott szívesen, de mára a porcelánnal is profiként bánik és a díszítésekben is szárnyra kapott. Ezelőtt 20 évvel, 4-5 éves lehetett, amikor először érezte meg a porcelán illatát anyukája körmös asztala mellett. Akkor és ott örökre magával ragadta ez a szakma. Vendégköre hamar kialakult, ragaszkodnak is hozzá, de úgy érezte, hogy ez az évek múlásával kevés, ezért csatlakozott a csapatunkba. Helén számára fontos, hogy szakmai környezet vegye körbe, hogy a SlyNails Körömstúdió szakmai vezetője mellett dolgozhasson és tanulhasson sok tehettségesebbnél tehettségesebb lánnyal, akikkel mindannyian ugyanazon cél felé haladnak : szeretnének örömet okozni az embereknek, és szeretnének sikeresek lenni abban, amit csinálnak. Jelenleg, mint Senior kategóriás kézápoló dolgozik a szalonunkban, több továbbképzésen vett részt, hogy látásmódját szélesítse. Rövidtávú céljai között szerepel a versenyzés elkezdése, a szakoktatói képesítés megszerzése és, hogy szintet léphessen a szalonunkban, hogy ő is Top kategóriás körmös lehessen. Hitvallása, hogy minden egy jó manikűrrel kezdődik! Helén stílusa kifinomult, ízléses, törekszik a tökéletességre, vendégeivel kommunikatív, figyelmes. A hónapokra előre beiratkozó vendégei szerencsére értékelik az igyekezetét. Hálás azért, hogy igazak lehetnek rá egy nagyon bölcs ember szavai, miszerint -“Csináld azt, amit szeretsz, és soha többé nem kell dolgoznod”.