Lakatos Anikó


Anikó szakmája szerint kéz- és lábápoló, műkörömépítő, emellett korábban fodrászként is dolgozott. Az OKJ képesítést a Crystal Nails Körmösakadémián szerezte meg 2010-ben, ahol kiváló oktatásban részesült. Több továbbképzésen is részt vett és azóta is fejleszti magát folyamatosan. Szakmái és a szépségvilág szeretete már kisgyermek korában belé ivódott. Imádta gyerekként a szépségszalonok illatát (dauer víz) és hangját (hajszárító), a csodás, színes, fénylő körmöket és azt a mosolyt ami a megszépült nők arcán látott amivel távoztak az üzletből. Az összes Barbi babáján frizura és köröm szépítést végzett.

6 évig dolgozott a szakmában, 3 év kihagyás után talált rá a SlyNailsre ahol úgy érzi szakmailag gyorsan és precízen fejlődhet, hiszen itt a hatalmas anyag- és eszközválaszték nem szabhat határt, csakis a képzelet. Egy érdekes csavar, hogy Anikó egy másik kolléganőnk képeit nézve állapította meg, hogy milyen hatalmasat lehet fejlődni nálunk. Akkor fedezte fel a SlyNails logónkat a képeken és ezután döntötte el, hogy jelentkezik hozzánk. Innen már nem volt ‘Megállj’, 2019 elején csatlakozott csapatunkhoz.

Anikó nem csak szép körmöket készít, de pedikűrben is profi, a vendégek már az első napokban nagyon pozitív visszajelzéseket adtak. Úgy érzi végre elérheti az álmát, hogy olyan szakember lehessen akin semmilyen forma, technika, díszítés nem fog ki.