Farkas Adriána


Ria a Crystal Nails Körmösakadémián végzett 2015 elején, mint kézápoló, műkörömépítő. Imádja munkáját, 17 éves kora óta dolgozik körmösként. 8 évig járt Képzőművészeti szakra, kedvence a szobrászat volt. A gimnáziumi évek is a szépségszakmában teltek, hiszen 3 évig tanult kozmetikusnak de abban nem találta meg önmagát. Zselés technikával szeret a legjobban dolgozni, a másik kedvence a gél-lakkozás, hiszen úgy érzi, hogy ebben a legügyesebb. A hosszabb, extrémebb körmök rajongója, készíteni is nagyon szereti őket. A bonyolultabb díszítésekbe mostanában kezdett belekostólni és egyre bátrabb benne. Azért választotta a SlyNailst, mert itt minden munkanap egy fejlődés, hiszen mindenki nagyon tehetséges és egymástól is sokat tanulhatnak. Igyekszik minél több továbbképzésen részt venni, de havi egy képzés a cél. Kedvence a magánoktatás, amikor csak vele foglalkoznak. Ria volt olyan szerencsés, hogy saját szalont is vezethetett, de mára már teljes értékű SlyNails munkatárs. Korábbi szakmai tapasztalatai által rendkívül gyorsan tud dolgozni, a kisujjában van a szakma. 2018 óta kollégánk a szalonban és 2019 óta megugrotta a Senior vizsgát, így már azért küzd, hogy egyszer Top Kategóriás munkatársunk lehessen. A legnagyobb célja, hogy oktató válhasson és szeretné kipróbálni magát a versenyzésben is, későbbiekben egy saját kis csapatnak örülne, akiknek egyszer majd ő adhatja át a tudását.