Brenda Gombos


Gombos Brenda - Junior kézápoló, műkörömépítő

 

Brenda 2018 júniusában végezte el a Kézápoló, Műkörömépítő tanfolyamot a Crystal Nails Körmösakadémián. Eredetileg gyógymasszőrként dolgozott, de egy komoly vállsérülés miatt sokáig úgy tűnt, hogy már egyáltalán nem fogja tudni folytatni ezt a tevékenységet. Így kezdett más szakmában kezdett el gondolkodni, hiszen már a Főiskola mellett is szeretett volna dolgozni. Már általános iskolában is érdekelték a kreatív dolgok, rajzszakkörre is járt, jelenleg is fest vászonra és gyakran rajzol is. 

 

Anno, gimnazista korában apukája ötlete volt, hogy mi lenne, ha zsebpénz keresés céljából csinálná a barátnői körmét, mivel már akkor érdekelte a szakma, vásárolt is neki egy kis hobbiszetettet. Természetesen ezt most szakmai szemmel nézve merész ötletnek gondolja.

Végül elvégezte az alaptanfolyamot a párja segítségével és biztatására, aminek nagyon örül, mert úgy tervezi, hogy a körmözésnél marad hosszútávon.

Nagyon szeret manikűrözni és gél-lakkozni, illetve inkább zselével dolgozik szívesebben. A jövőben tervez minél több díszítő és technikai tanfolyamot elvégezni, ha eljut egy olyan szintre, szívesen kipróbálná magát versenyen is.

 

A kézzel festett mintákat kedveli, ebben szeretne majd minél többet fejlődni.

Korábban dolgozott egy-két szalonban, de már régóta szemezet a SlyNails Körömstúdióval, látta, hogy itt nem futószalagon készítik a körmöket ahol nincs idő az igényes munkára.Brenda nagyon gyorsan fejlődik, a szakmai környezet nagyon jó hatással van rá, pillanatok alatt elsajátít új technikákat.

 

Közeli célja, hogy elérje a Senior szintet, hogy rutint szerezzen a szalonmunkában.